Közélet

Felmentettek a vádak alól egy szocialista képviselőt

Kiss Ferenc nem követett el törvénysértést, vagyis nem szabálytalanul igazolt magának a cégnél munkaidőt, amikor önkormányzati küldöttséggel hivatalosan Finnországba utazott.

Bizonyítottság hiányában felmentette a korábbi munkahelyén elkövetett csalás és magánokirat-hamisítás vétségével vádolt Kiss Ferencet – jelenleg Zalaegerszeg szocialista önkormányzati, az előző ciklusban országgyűlési képviselőjét – a Zalaegerszegi Városi Bíróság pénteki ítéletében.

A képviselő – korábban a Zala Volán humánpolitikai főosztályának vezetője – ellen megfogalmazott vádat az ügyész a pénteki tárgyalási napon tartott vádbeszédében részben módosította, részben vissza is vonta.

Az ügyész kifejtette: a bírósági eljárás során bebizonyosodott, hogy Kiss Ferenc nem követett el törvénysértést, vagyis nem szabálytalanul igazolt magának a cégnél munkaidőt, amikor önkormányzati küldöttséggel hivatalosan Finnországba utazott. A másik vádpontban ugyanakkor nem voltak közvetlen bizonyítékok, nem lehetett megállapítani, hogy egy csaknem 200 ezer forintos számlát kinek a hibájából vettek teljesítettnek és fizettek ki az utaztató cégnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik