Közélet

17 év fegyház a nagymányoki darabolós gyilkosnak

A fiatal megölte majd feldarabolta testvérét, a holttestet pedig a pincében rejtette el.

A Szekszárdi Törvényszék a fiatalembert különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek, és összesen 17 év fegyházbüntetéssel sújtotta elsőfokon. Emellett tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint 962 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte – számolt be kedden az MTI.

A gyilkosság 2010 őszén történt, a rendőröket az áldozat egyik barátja értesítette, miután kereste a férfit, de a lakásban csak vért talált. Az egyenruhások később a házban találták a férfi öccsét is, aki először azt állította, testvére külföldre ment. A házkutatatáskor azonban előkerültek a pincéből a holttest darabjai.

Az akkor 19 éves fiú és 30 éves testvére együtt laktak édesanyjukkal a nagymányoki házban. Az asszony a gyilkosság idején külföldön dolgozott. A fiatal egy baltával vágta fejbe bátyját, eközben kábítószer hatása alatt állt. A vádlott ezután feldarabolta bátyja tetemét, sőt, videóra vette azt, ami a testből megmaradt: a torzót. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint ezt azért tette, hogy visszanézhesse a történteket, amikor kiürül belőle a drog. Ezzel az volt a célja, hogy lássa, milyen szörnyűséget művelt.

Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik