Közélet

Diósdi maffiaper: helyszűkében a fellebbviteli bíróság

Hiába tárgyalja csaknem száz ember befogadására alkalmas nagytermében a diósdi maffiapert a Győri Ítélőtábla, kevésnek bizonyul a hely.

A 33 vádlotatt számláló, a köznyelvben diósdi maffiaperként vagy a Koszi-klán ügyként ismert tárgyalására hat napot szánt Kovács Tamás tanácsa – derül ki a bírói fórum honlapján megjelent tájékoztatóból. Az oldalon jelezték, hogy a tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, és mivel a büntetőügyben érintett idézettek igen sokan vannak, kívülállók számára a részvételt előzetes regisztrációhoz kötötték.

Az első hét három tárgyalási napjára február 10-én délig, a második hétre 17-én délig lehet jelentkezni az ítélőtábla honlapján.

Vádlottanként egyébként csak egy hozzátartozót engedélyeznek, de közülük legfeljebb húszan vehetnek részt a tárgyalás egy-egy napján. A rokonokat, hozzátartozókat ezért arra kérték, hogy egyezetessenek egymás közt.

A sajtó munkatársainak összesen 16 helyet tartanak fenn. Ezek felét a fotósok és operatőrök, másik felét a tudósítók foglalhatják el. A szűk befogadóképességre hivatkozva azt kérik: szerkesztőségenként csak egy-egy újságíró vagy operatőr regisztráljon, utóbbiak pedig mellőzzék az állvány használatát, inkább “kézből” dolgozzanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik