Közélet

Tűzifát és pénzt követelt a chetes zsaroló

A férfi a volt élettársa internetes beszélgetéséből akart pénzt és egy kis tüzifát szerezni. Most börtönben ül.

A 26 éves férfi megszerezte volt élettársa tavaly év végi internetes privát beszélgetésének szövegét, majd a nőt azzal zsarolta, hogy nyilvánosságra hozza annak tartalmát. Harmincezer forintot és 2 köbméter nyárfát kért cserébe. A zsaroló előrelátó volt, a jelszót még akkor elkérte barátnőjétől, amikor együtt jártak. Január 18-ára beszélték meg a találkozót egy sátoraljaújhelyi sörözőbe.

Miután a hálátlan exbarát átvette a bankókat, a rendőrök elkapták. Kiderült, hogy korábban is volt már büntetve, legutóbb októberben szabadult. Hatóság félrevezetése, garázdaság és testi sértés miatt ültették le.

Most a bíróság gyorsított eljárásban jogerősen, 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A vádlott fellebbezett ugyan, de szabadlábra nem került. A bíróság úgy döntött, hogy a másodfokú bíróság jogerős határozatáig előzetes letartóztatásban kell maradnia. A vádlottat a tárgyalás után egyből a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön Intézetbe kísérték át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik