Közélet

Szabadlábon az emberrablással vádolt golfbajnok

Brúder Balázs hosszú hónapokig rács mögött volt.

Az emberrablási ügybe keveredett sportoló és társai még 2010 novemberében hívtak találkozóra egy férfit egy XIII. kerületi étterembe, akivel korábban üzleti kapcsolatban álltak, és aki állításuk szerint tartozott nekik. Amikor megérkezett, a csapat körbeállta, telefonjából kivették az akkumulátort, diktafonjából pedig az elemeket, hogy ne tudjon segítséget hívni. Azt mondták neki, csak akkor engedik el, ha pénzt utal. A megfélemlített férfi így is tett, interneten intézte a tranzakciót, összesen ötmillió forintot emelt le számlájáról. Ezután a társaság elengedte – tájékoztatott korábban a rendőrség.


Fotó: hetesvas.hu

A férfi a történtek után feljelentést tett. Az egyenruhások pár nappal később Nyíregyházán csaptak le a csapat három tagjára. A következő hónapokban újabb kezeken kattant a bilincs, a sportolóval együtt 12 embert gyanúsítottak meg. Brúder Balázs ekkor már szökésben volt, körözést adtak ki ellene.

A golfbajnok Thaiföldön bujkált, egészen júniusi elfogásáig. A férfit három héttel később hozták haza. Egészen mostanáig előzetes letartóztatásban volt.

Brúder Balázs ügyvédje a Hír24-nek pénteken elmondta: védencét szabadlábra helyezték. Lex Annamária szerint az eset kirívónak számít, hiszen az előzetes után semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el, még lakhelyelhagyási tilalmat sem.

Az ügyvéd elmondta, védencének fogalma sem volt arról, hogy a többiek mire készültek az étteremben. Csak közvetítőként volt jelen, mert a tartozás miatt már nagyon elmérgesedett a viszony a felek között.

Az ügy egyébként már bírósági szakaszban van, a tárgyalás március 21.-én folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik