Közélet

Egy vádpontban felmentették Hagyót

Az ügyészség fellebbezést nyújtott be.

A bíróság szerint a vádban szereplő magánokirat – vagyis a vádlottak által készített, Hagyó Miklós élettársának egy polgári perben képviseleti jogot biztosító meghatalmazás – nem hamis. A bíróság ezért Hagyó Miklóst elsőrendű vádlottat az ellene tettesként, Ottlik Lilla Lea másodrendű és Szűcs Viktor Géza harmadrendű vádlottat az ellenük bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

Az ítélet indokolásában elhangzott, hogy olyan polgári peres eljárás kapcsán született meghatalmazás, amelyben nincs szükség “jogvégzett, kötelező jogi képviseletre”. A másodrendű vádlott nem is akart olyan jogosultságokra szert tenni, amelyhez jogi végzettség kellene – mondta az ügyben eljáró bíró. Németh Leona rámutatott: a polgári peres ügyben eljáró bíróság is befogadta és elfogadta, hogy ez érvényben lévő meghatalmazás.

Közölte, a vádban szereplő okirat alkalmatlan volt arra, hogy többletjogosultságokat adjon. Szó nem volt róla, hogy Ottlik Lilla Lea úgy akart volna bemenni a büntetés-végrehajtási intézetbe, hogy ő Hagyó Miklós védője, és így aztán korlátlanul, ellenőrizetlenül tartsa vele a kapcsolatot. Erre semmiféle okirat nem is utalt – mondta el Németh Leona.

A bíróság szerint jogszerűen jegyezték fel jogi képviselőként Hagyó Miklós élettársát, hiszen erre lehetőséget adnak a jogszabályok. Németh Leona álláspontja szerint a meghatalmazás nem hamis magánokirat, amelyet fel lehetett használni.

A vád szerint 2010 nyarán a súlyos korrupciós bűncselekmények gyanújával előzetes letartóztatásban lévő volt szocialista politikus és élettársa egy ügyvéd segítségével készített meghatalmazást, amely szerint a nő Hagyót képviselheti egy polgári perben. A nőnek azonban nem is volt jogi végzettsége, és az ügyészség szerint csak azért készítették a meghatalmazást, hogy a hozzátartozókra vonatkozó szabályoknál jóval enyhébb korlátozással, illetve ellenőrzés nélkül érintkezhessen a fogva tartott Hagyó és őt látogató élettársa. Az ügyészség mindezek miatt magánokirat-hamisítással vádolta meg Hagyó Miklóst, élettársát és ügyvédjét, aki a meghatalmazást aláírta és pecsétjével ellenjegyezte.

Az ítélethirdetés előtt az ügyész perbeszédében indítványozta, hogy a vádlottakat ítéljék pénzbüntetésre.A védők pedig perbeszédeikben kijelentették, hogy ügyfeleik nem követtek el bűncselekményt, betartották a jogszabályokat. Hagyó Miklós az utolsó szó jogán azt mondta: ártatlan, végig jóhiszeműen járt el, minden szabályt betartott.

A Központi Nyomozó Főügyészség a múlt szerdán közölte, hogy vádat emelt Hagyó Miklós és tizennégy társa ellen az úgynevezett BKV-ügyben. A főügyészség “folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen a Fővárosi Törvényszékhez”. A főügyészség – egy kivételével – börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakra. A főügyészség szerint a bűnszervezet 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintosnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV Zrt.-nek.A volt szocialista főpolgármester-helyettest 2010. május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, tavaly februártól júniusig házi őrizetben volt, azóta szabadlábon védekezhet.

Az ügyészség fellebbezett, a vádlottak és védőik tudomásul vették az ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik