Közélet

Gyanúsítottként hallgatta ki Kocsis Istvánt az NNI

A villamosművek volt vezérigazgatójátjelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg egy fiktív tanácsadói szerződés miatt.

Gyanúsítottként hallgatta ki Kocsis Istvánt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerda este, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg egy – állítólag – fiktív tanácsadói szerződés miatt – értesült az MTI Hírcentrum.

Az NNI csütörtökön már le is zárta az ügyben a nyomozást, az iratokat várhatóan vádemelési javaslattal küldik meg az ügyészségnek – hangzott el az m1 esti Híradójában.

Az MTI Hírcentrum úgy tudja, hogy a rendőrség gyanúja szerint Kocsis István az MVM Zrt. vezérigazgatójaként 2008-ban az igazgatóság megkerülésével tanácsadói szerződést kötött egy osztrák céggel egy új szerbiai erőmű építésével kapcsolatos tanulmány elkészítésére. A szerződés alapján a vállalkozó egy mindössze néhány oldalból álló ismertető anyagot adott át az MVM-nek.

Az MVM Zrt. összesen 175 ezer eurót, akkori árfolyamon számolva több mint 43 millió forintot utalt át a bécsi cégnek.

Az ügylet miatt Kocsis Istvánt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg.

Mint elhangzott, Kocsis Istvánt a szerdai kihallgatáson tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik