Közélet

BKV-botrány: vádat emeltek Hagyóék ellen

A vádlottaknak bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt kell bíróság elé állniuk.

A vádirat szerint Hagyó Miklós tanácsadójával – az ügyészség közleményében nem teljes névvel említett – Lelovics Ottóval és Horváth Évával, a BKV-hoz tartozó DBR Metro részleg sajtóreferensével 2007 és 2009 között olyan utasításokat adtak a BKV Zrt. vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára hátrányos döntéseket hozzanak, szerződéseket kössenek. Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók, Regőczi Miklós kommunikációs igazgató és a többi vádlott a vád szerint annak ellenére teljesítette ezeket az utasításokat, hogy egyértelmű volt számukra, azok nem a BKV és a főváros érdekeit szolgálják.

Az ügyészség állítja,  2007-ben és 2008-ban a vádlottak közt egy összehangoltan működő szervezet épült ki, a tagok az utasításokat ellenkezés nélkül hajtották végre, és azokat tovább is adták saját beosztottjaiknak. A vádirat szerint a 2008 augusztusáig működő bűnszervezet létrehozója és vezetője Hagyó Miklós volt, aki tettével több mint 1,49 milliárd forint kárt okozott a BKV-nak – számolt be az origo.hu

Mint ismert, Hagyó Miklóst, Horváth Évát és Lelovics Ottót 2010 tavaszán hallgatták ki gyanúsítottként a BKV gyanús ügyeletei kapcsán. Az egykori főpolgármester-helyettes összesen kilenc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetbe került.

Az ügy kapcsán összesen 15 vádlottnak kell bíróság elé állnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik