Közélet

Drogtanyák és szép remények Józsefvárosban

Ha ez így folytatódik, elszabadul a pokol – mondta a drogtanyává lett bérház egyik lakója. A polgármester viszont „beállni készül az ügybe, mint a gerely”.

Ahogy arról október végén már beszámoltunk, kábítószeresekből álló csoportok jelentek meg Józsefváros egyes pontjain, bérházakat leptek el, önkormányzati lakásokat szálltak meg. A lakók már évek óta rettegnek, állítják, megoldás azóta sincs, sőt, a Diószeghy Sámuel „XYZ” szám alatt élők úgy vélik, a helyzet  rosszabb, mint valaha.

„Isten gyermekét hordom a szívem alatt”

A kábítószeresek továbbra is hangoskodnak, dorbézolnak, buliznak, elszállnak, jönnek és mennek kényükre-kedvükre. Egyre pofátlanabbak, a lépcsőház vizeletben és szemétben úszik, és ami a legnagyobb baj, már nem csak egymással kötekednek – mondja a Hír24-nek nyilatkozó lakó. Az egyik szomszédjához például szellőztetés közben surrant be az egyik „szállóvendég” valamilyen zsákmány reményében, míg hozzá egy másik egyenesen bekéredzkedett, vagy legalábbis próbált. Az indok nem „evilági” volt, a mámoros állapotban lévő fiatalember Isten általa hordott (???) gyermekére hivatkozva akarta ajtón belül tudni magát. Olyan is akadt, aki megúszta a mesét, de cserébe csomag nélkül tért haza a bevásárlásból, mert azt már a kapuban elvették tőle. Ahogy az egyik lakó fogalmazott, „ezek azt csinálnak ebben a házban, amit csak akarnak”.

Se lakat, se hó, se szél, esetenként a rács

A lakók szerint az önkormányzat emberei őszi beszámolónk óta egyszer biztosan jártak a helyszínen, a lakásokra újabb lakat került fel, majd jogtalanul le. Ha pedig a lakatot nem sikerül leszedni, az sem baj, bemásznak az ablakon. Jelenleg a kábítószeresek két lakást használnak állandó jelleggel, és már egy harmadikat is kiszemeltek, többször is megpróbáltak bejutni, de ott az ablakon lévő ráccsal még/már nem volt türelmük megküzdeni. A lakók csendben azt is megjegyezték, egyre kevesebb feléjük a rendőr.

Nagyot fog szólni…

A kerület polgármestere korábban a Hír24-nek azt mondta, határozottan arra kérte Budapest rendőrfőkapitányát, hogy a rendőrség év végéig számolja fel ezeket a drogtanyákat. Év vége már elmúlt, a lakók türelmetlenek, Kocsis Máté viszont azt ígéri, hamarosan eredmények lesznek. Nagyok és látványosak.

A kerület első embere leszögezte:, „Józsefváros rendet akar, ezért idén nagyot fog szólni a drogügy”. Mindemellett hangsúlyozza: már most is jelentős a javulás, az előkészületek pedig gőzerővel folynak. Mint azt korábban megírtuk, a drog Józsefváros három pontján is jelentős problémákat okozott: a már említett Diószeghy Sámuel utcában, a Karácsony Sándor utcában illetve a Blahánál, a Corvin áruház mögötti részen. A polgármester szerint utóbbi területen az egyenruhások már jelentős sikereket értek el és további látványos eredmények várhatók.

A polgármester ígéri, idén a kerületi drog probléma lesz elsődlegesen napirenden, ahogy fogalmazott: „beállunk az ügybe, mint a gerely.” Folyamatos az együttműködés a rendőrséggel, január elsejével pedig megalakult egy nyomozócsoport, amely kifejezetten a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre specializálódott és kiemelten csak ezzel foglalkozik. Kocsis Máté szerint az egyik legfontosabb cél, hogy a játszótereken ne lehessen drogosok által eldobált tűket találni. Beszélt arról is, hogy a kerület egy új biztonsági szolgálattal megerősítette a közterületi jelenlétet, hat új rendőrautót és 15 millió forintnyi informatikai felszerelést vásárolt a kapitányságnak, tovább bővítik a térfigyelő kamerarendszert, 30 millió forintért mobil rendőrőrsöt is építenek ki, valamint megemelték a közterület-felügyelet létszámát.

A polgármester számadatokat is közölt, eszerint tavaly közel 500 kábítószerrel kapcsolatos nyomozás zárult eredményesen, jelenleg pedig 120 ügy van folyamatban, és elmondása szerint ez a szám még növekedni fog.

Lakó kérdi. Polgármester mondja.

Búcsúzóul – visszakanyarodva a Diószeghy Sámuel utcához – az egyik lakó arra kért minket, tegyünk fel a nevében egy kérdést a polgármesternek. Csak egyet. Arra szeretett volna választ kapni, miszerint ahelyett, hogy hagyják ezeket a lakásokat a drogosok és az enyészet martalékává válni, miért nem töltik meg azokat lakókkal, tisztességes emberekkel. Kocsis Máté erre annyit felelt, hogy a Diószeghy utcai lakások bérbe adása és értékesítése jelenleg nem egyszerű feladat. Mint fogalmazott, ha az önkormányzat egy fizetni nem akaró, vagy drogos lakót kilakoltat, akkor azonnal tüntet az LMP és a jogvédők.

A Hír24 kereste a rendőrséget is az ügyben, a Budapesti Rendőr-főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik