Közélet

Nyugdíjas kendertermesztő – két év felfüggesztettet kapott

A fővárosi nyugdíjas anyagi helyzetén szeretett volna javítani, ezért fogott a tiltott vállalkozásba.

Kétéves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy férfit, aki kannabiszt termesztett a kukoricaföldjén. A nyugdíjas azért szánta magát a veszélyes vállakozásra, mert úgy gondolta, ezzel javíthat rossz anyagi helyzetén. Szigetvár közelében lévő földjén, a kukorica közé vetette a kendermagot.

A több mint ezer tő növényt gondozta, nevelgette, ám az első termés aratására már nem volt ideje: a növényeket valaki felfedezte, és jelentette a rendőrségen. A nyomozás végén a férfi ellen kábítószerrel való visszaélés miatt emeltek vádat: a Baranya Megyei Bíróság első fokon 2,5 év börtönre ítélte.

A vádlott és védője az ítélet ellen fellebbezett, a táblabíróság pedig enyhített: a büntetlen előéletű férfi tettét termesztéssel megvalósított kábítószerrel való visszaélésnek minősítették, büntetését két évre enyhítették, s egyben a szabadságvesztés végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették. Azaz, ha annak tartama alatt nem követ el újabb bűncselekményt a férfi, nem kell bevonulnia a börtönbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik