Közélet

Iskolából mentettek túszokat a terrorelhárítók

A gyakorlatot az FBI budapesti képviselője is figyelemmel kísérte.

Túszmentési gyakorlatot tartott a Terrorelhárítási Központ (TEK) Budapesten, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának oktatási központjában, hétfő kora délután.

A kőbányán tartott gyakorlat részleteiről a TEK egyik csuklyát viselő kiképzője elmondta: a szimuláció szerint egy testvérpár kezdett el lövöldözni az iskolában, hogy osztályfőnökük, igazgatójuk és diáktársaik lelövésével megtorolják kirúgásukat. A testvérpár egyik tagját még a földszinten meglőtték, a másik azonban a második emeletre menekült, és a túszokkal együtt bezárkózott.

A TEK korábbi közlése szerint a gyakorlat célja az, hogy a műveleti egységek valós környezetben, az éles szituációhoz hasonló helyzetben mérjék le tudásukat, teszteljék taktikai felkészültségüket egy esetleges iskolai lövöldözés felszámolása kapcsán. A gyakorlaton több ország megfigyelői is részt vesznek, segítenek a gyakorlat kiértékelésében, a tapasztalatok leszűrésében. A rendőrség a gyakorlat ideje alatt a környező utcákat lezárta, a gyakorlatnak helyet adó iskola körül több mentő- és tűzoltóautó is felsorakozott. A tájékoztató közben lehetett látni, amint a mentők “sérülteket” látnak el, és azt, hogy fegyveres kommandósok biztosítják a helyszínt. Az akcióban több százan vettek részt.

Grégoire Monroche, a francia követség attaséja szerint a résztvevők “magas szinten” oldották meg a feladatot. Hozzátette, hogy jövőre a francia speciális egységekkel közös gyakorlatot hajtanak végre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik