Közélet

Dublőrt béreltek fel a KRESZ-vizsgára

Mások tettek pénzért KRESZ-vizsgát a valódi tanulók helyett egy kecskeméti autósiskolában.

Egy oktató ajánlotta fel a jogosítványt megszerezni akaró tanulóknak, hogy 50 ezer, illetve 70 ezer forintért elintézi, hogy valaki más menjen helyettük vizsgázni – értesült az MTI Hírcentrum. A csalásra akkor derült fény, amikor a “dublőr” a saját, nem pedig a helyettesített tanuló nevét írta a vizsgalapra – hangzott el az m1 csütörtök esti Híradójában.

A valódi vizsgázó mobiltelefonszámát felhívva derült ki, hogy más produkál helyette, míg ő az épület előtt várta a vizsga végét.

Az eset után a felügyelőség hónapokra visszamenőleg átnézte a vizsgázók aláírását, ekkor derült ki, hogy több diák mást küldött maga helyett a KRESZ-vizsgára. Valamennyien ugyanannál a kecskeméti oktatónál tanultak, és ő ajánlotta ezt a lehetőséget.

A rendőrség tájékoztatása szerint hét diák vette igénybe a gépjárművezető-oktató ajánlását. Ellenük vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt indul eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik