Közélet

Két kiló marihuánát találtak a rendőrök Szentesen

Két kilogramm marihuánát foglaltak le egy szentesi férfinál a rendőrök  három kendertermesztő ellen büntetőeljárás indult.- olvasható a rendőrség honlapján.

Kapcsolódó cikkek

Kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szentesi Rendőrkapitányság három helybéli férfivel szemben – tették közzé szombaton a rendőrség honlapján.

Egyikük a gyanú szerint a város külterületén a nyár folyamán 46 tőből álló vadkender ültetvényt nevelt, melyből 28 tő termését novemberben be is takarította, a többit  megsemmisítette. A férfi közel másfél kilogramm kábítószert nyert a növényekből, amit időközben értékesített, illetve elfogyasztott.

A nyomozás során a rendőrök további két férfihez is eljutottak,  egyiküknél néhány, már fogyasztásra előkészített, úgymond „megcsavart” marihuánás cigarettát, míg a másiknál mintegy 2 kilogramm marihuánát foglaltak le, melyet elmondása szerint ő maga termesztett, és a közelmúltban takarított be.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik