Közélet

Eltűnt házaspár: előzetesben az elfogott férfi

Az ügyben emberölés miatt nyomoz a rendőrség. Két férfit még keresnek, egyelőre a nyomravezetői díj ellenére sem akadnak a nyomukra.

Mint arról beszámoltunk,r a házaspár három héttel ezelőtt, rejtélyes módon tűnt el. Amióta elhagyták házukat, egyikük sem ad életjelet magáról. A párnak két kocsija is volt, ezeket sem találják. A rendőrség információi szerint a 60 éves férfi és 61 éves felesége rendezett családi körülmények között élt. A rendőrség a bejelentés után megkezdte a házaspár keresését, autóikra is körözést adtak ki.

A nyomozás alatt a rendőrség látókörébe került két férfi. Róluk korábban szűkszavúan csak annyit közöltek, hogy összefüggésbe hozhatók az eltűnéssel. Országos körözést adtak ki ellenük,majd kétmilliós nyomravezetői djíat is kitűztek. Egyikük Mészáros Tibor, a másik pedig Herczku Szabolcs. Utobbi férfi NB I-es focista volt. A Kispest, a Szeged és a Diósgyőr színeiben 28 meccsen szerepelt az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, később Vecsésen és Soroksáron játszott középpályásként.

Pénteken a rendőrök elfogtak egy férfit. Annak kapcsán, hogy milyen szerepe volt az ügyben, nem árulnak el részleteket, annyi azonban bizonyos, hogy emberölés miatt indult nyomozás. Az eddigi adatok szerint a két körözött férfi rabolta el a házaspárt. A harmadik gyanúsítottról pedig az az információ keringett, hogy Mészáros Tibor rokona – ezt a férfi védője megerősítette. Az ügyvéd és védence fellebbeztek az előzetes letartóztatás miatt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik