Közélet

Tizenöt határsértő nyomorgott a kisteherautóban

A rendőrség az embercsempészeket és az egyik migránst őrizetbe vette.

Az egyenruhások csütörtök éjszaka, Szőregen állítottak meg egy szerb rendszámú Audi A6-ost és a szorosan mögötte haladó, magyar honosságú kisteherautót. A járőrök igazoltatták a kocsi szerb sofőrjét, majd ellenőrizték a másik jármű vezetőjét és annak utasát is. A kisteherautót tüzetesebben is át akarták vizsgálni, megdöbbenésükre, amikor az ajtót kinyitották, tizenöt török határsértő nézett vissza rájuk.

Kiderült, hogy a migránsok egyike beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll, míg egy másiknál hamis iratokra bukkantak. Ellenük büntetőeljárás indult, társaik ügyében pedig idegenrendészeti eljárást kezdeményeztek.

Az embercsempészek sem úszták meg: a több mint egy tucat határsértőt szállító kisbusz sofőrjével és utasával szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás, csakúgy, mint az autó vezetője ellen, aki valószínűleg felvezetőként mérte fel a terepet.

A három szerb férfit, illetve a beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló illegális migránst a rendőrség őrizetbe vette, előzetes letartóztatásukról hétvégén dönt a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik