Közélet

Magyarországon tartott lőgyakorlatot a neonáci halálbrigád?

Németországban legalább tíz halálos merényletet követtek el.

Egy vasárnapi német lap értesülése szerint régebben a többi között Magyarországon is tartózkodtak azok a neonáci terroristák, akiket legalább tíz gyilkosság elkövetésével vádolnak.

A konzervatív Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung vasárnap címoldalas tudósításában német nyomozói forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a magát Nemzetiszocialista Illegalitásnak nevező, újfasiszta terrorcsoport két férfi tagja 1998 szeptemberében Budapesten, 2000 augusztusában pedig Bulgáriában tartózkodott. Onnan pedig állítólag Dél-Afrikába készültek.

A hatóságok mindennek alapján lehetségesnek tartják, hogy a neonáci csoport tagjai Magyarországon, Bulgáriában és Dél-Afrikában “lőgyakorlatokat” végeztek – írta a lap. Értesülését azonban semmilyen más forrásból nem erősítették meg. A német újság a szövetségi bűnügyi hivatal, valamint a türingiai helyi hivatal nyomozóira hivatkozva közölte azt a feltételezést, amely szerint a későbbi német újfasiszta gyilkosok Kelet-Európában készülhettek fel véres bűncselekményeikre.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung az állítólagos külföldi nyomok kapcsán Magyarország, Bulgária és Dél-Afrika mellett Csehországot is említette. Az már korábbról ismertté vált, hogy a gyilkosságok többségét egy Svájcból származó, de Csehországban gyártott fegyverrel követték el. Ezzel összefüggésben a konzervatív újság azt hangoztatta, hogy “a kelet-európai – például cseh, magyar és bolgár – kapcsolatok akkoriban nagy szerepet játszottak a német neonácik számára”. Ezekben az országokban ugyanis “az üldözési nyomás” csekély volt, mert “hiányoztak a megfelelő törvények, vagy pedig a rendőrség a szélsőjobboldalt kevéssé figyelte” – írta a lap, amely a tudósításban az említett kapcsolatokkal összefüggésben a Vér és Becsület elnevezésű, Nagy-Britanniából kiindult neonáci hálózatra utalt.

Németországban a közelmúltban derült fény arra, hogy a háromtagú szélsőjobboldali terrorcsoport 2000 és 2007 között különböző német városokban nyolc török és egy görög kisvállalkozót, valamint egy német rendőrnőt gyilkolt meg. A gyilkosságsorozat hosszú időn át felderítetlen maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik