Közélet

“Nem sorozatgyilkosok dolgoznak az egészségügyben!’

Egyszerűen nem hallgathat az Uzsoki-ügy kapcsán az ágazat vezetése – véli az EDDSZ elnöke.

Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint az egészségügyi államtitkárságnak azonnal vissza kell utasítani azt, hogy az egészségügyben „sorozatgyilkosok” dolgoznak – mondta Cser Ágnes, a szervezet elnöke pénteken, Budapesten.

A fővárosi Uzsoki utcai kórház állítólagos morfinbotránya kapcsán szervezett országos értekezlet után kijelentette: meg kell nyugtatni a közvéleményt, hogy ez az eset, ha meg is történt, akkor az egy elszigetelt és egyedi jelenség.

Az érdekvédő állítása szerint a helyzet nem egy helyen már pánikba torkollott, a botrány óta a kórházakban sorra megkérdőjelezik a szakszerűséget. Ez pedig egyértelműen az ágazatvezetés felelőssége – tette hozzá. “Súlyosan mulaszt” az egészségügyi kormányzat és a nemzeti erőforrás miniszter akkor, amikor, „mint egy jogász”, azt mondja, az eljárás befejezéséig nem nyilatkozik.

Az EDDSZ szerint ez az ügy is rámutat arra, hogy nem megfelelő az egészségügyi szolgáltatások kontrollja. Ezért haladéktalanul helyre kell állítani „a feladat- és hatáskörében kiüresített és privatizált” Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot annak érdekében, hogy biztosítsák a korábbi magas színvonalú szakmai ellenőrzéseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik