Közélet

Még nincs vége – bombaarzenál Budapest határában

Kedden bukkantak az első gránátra a Budaörsi repülőtér közvetlen közelében, azóta 280 darab került elő a földből. És még távol sincs vége.

A második világháborús szerkezetek közül eddig körülbelül kilencvenet robbantottak föl. Szerdán az összeset, amit kiszedtek a földből, tehát körülbelül nyolcvan darabot, majd csütörtökön az újabbak közül a legveszélyesebbnek minősített tízet. A tervek szerint pénteken is tovább folyik a munka: újabb területeket fésülnek át. A négy centiméter átmérőjű, magyar repeszgránátokat állapotuk szerint osztályozzák. A legveszélyesebbeket a helyszínen felrobbantják, a többit elviszik. A szerkezetekből két-három tucat kerül majd egy-egy robbantó gödörbe, egyszerre tehát 20-40 darabot semmisítenek meg.

Szerdán még csak egy-két tűzszerész járőrt küldtek a XI. kerületi Kőérberki, Repülőtéri és Vitorlázó út által határolt területre. Csütörtökön már tucatnyi szakember és egy munkagép is dolgozott az „aknásított” területen. így sem végeztek, pénteken folytatják a munkát. A tervek szerint délután semmisítik meg a gránátarzenált.

A háborús maradványok eltakarítása a főváros közlekedését is befolyásolja. A BKV fődiszpécsere a Hír24-nek elmondta: a terület zárása miatt a 87-es és 87A jelű autóbuszok nem a megszokott útvonalon közlekednek, a járatok a Kőérberki útról az Egér út felé kanyarodnak, majd a Balatoni útnál térnek vissza. Két megállót, az Örsödűlő és Vitorlázó útit nem érintik. A buszok már szerdán is így jártak, és pénteken is a módosított útvonallal kell számolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik