Közélet

Állkapcsát törték az idős Fidesz-aktivistának

Az idős asszony kórházban van, hosszú lábadozás vár rá.

Az állkapcsa tört el annak az idős fidesz-aktivistának, akit szerdán délben ütött meg egy férfi a XI. kerületi pártirodában. A támadót még keresik: a szemtanúk beszámolója és a biztonsági kamerák felvételei segíthetnek azonosítani. Az irodavezető kolléganője is megsérült, őt a férfi ellökte, a fejét ütötte be esés közben. Ő csak könnyebben sérült. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a helyszíni szemle után súlyos testi sértés miatt indult nyomozás.

Mint arról a Hír24 elsőként beszámolt, szerdán negyed egykor egy 180 centi magas, 30-40 év körüli, jól öltözött férfi lépett a Budafoki úti helyiségbe. Az irodát vezető 60 év körüli nő udvariasan annyit kérdezett, hogy miben segíthet, a válasz azonban ennyi volt: „Ebben!”, és már le is sújtott a támadó ökle. A férfi ezután menekülőre fogta, közben azonban fellökte az iroda másik alkalmazottját, egy szintén idősebb asszonyt, aki beütötte a fejét.

Milassin Levente, a XI. kerület kommunikációs vezetője az eset kapcsán elmondta: Hoffmann Tamás polgármester megdöbbent a hír hallatán. Véleménye szerint szomorú és megengedhetetlen, hogy a társadalmi feszültségek erőszakos cselekményekben mutatkozzanak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik