Közélet

Meggyengült a Hunvaldék elleni vád?

A volt VII. kerületi vezetők védői szerint védenceik ártatlanságát bizonyítja a kedden meghallgatott szakértő véleménye. Ugyanígy látja ezt Hunvald György is.

Hatalmas érdeklődés előzte meg a Hunvald-ügy keddi tárgyalásán az igazságügyi ingatlanszakértő bírósági meghallgatását. Ennek oka, hogy a védelem szerint az írásbeli szakvélemény cáfolja a volt VII. kerületi polgármester elleni legsúlyosabb vádat, azt, hogy Hunvald György megtévesztette a képviselő-testületet és ezért az önkormányzat értéken alul adott el erzsébetvárosi ingatlanokat.

Turán Zsolt, a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke ügyészi kérdésre azt mondta, minél inkább egyedi egy ingatlan, annál nagyobb az értékbecslés bizonytalansága. Ilyen egyedi egy VI. illetve VII. kerületi ingatlan is. Az elsőrendű vádlott, Gál György volt VII. kerületi gazdasági bizottsági elnök védője, Bárándy Péter kérdésére, miszerint van-e az értékbecslés és a szakértői vélemény között lényeges különbség, Turán Zsolt azt mondta, a számadatok végeredményei többé-kevésbé megfelelnek egymásnak. A másodrendű vádlott Hunvald György expolgármester ügyvédje, Sebes Péter kérdésére pedig a szakértő azt válaszolta, hogy az eltérések a becslési pontatlanságba beleférnek.

Bárándy Péter a Hír24-nek azt nyilatkozta, hogy az igazságügyi szakértő írásbeli szakvéleménye és a kérdésekre adott válaszai mind azt bizonyítják, nem állapítható meg a vitatható ingatlanoknál olyan értékbeli eltérés, amely a csalás vádját megalapozottá tenné. Gál György védője emlékeztetett arra, hogy a védelem az első perctől kezdve kifogásolta, hogy az ügyészség nem kért szakértői véleményt. Arról, hogy az ügyészség szerint Hunvald befolyásolni próbálta a nyomozást, amikor az önkormányzattal kontrollbecslést készíttetett, Bárándy azt mondta, igaz. Ezzel szerették volna ugyanis elérni, hogy ne folytatódjon a nyomozás, ne születhessen alaptalan vád.

Hunvald György a Hír24-nek tudósítójával közölte: a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársa már 2006 októberében leírta azt, hogy nem állapítható meg az önkormányzat vagyonvesztése, de szükség lenne szakértői kontrollra. A volt polgármester szerint ha ez megtörtént volna, meg sem gyanúsítják.

A Hunvald-ügy tárgyalása csütörtökön az igazságügyi szakértő további meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik