Közélet

Tucatjával csaptak le a trükkös csalókra

Csaknem száz bűncselekmény miatt indult nyomozás.

A trükkös csalásokra és rablásokra specializálódott osztályon az év eddigi eltelt időszakában csaknem száz bűncselekmény miatt indult nyomozás és 18 elkövetőre hat esetben már vádemelési javaslatot is tett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – nyilatkozta a Magyar Nemzet szombati számában Tóth Tamás, a BRFK vezetője. A megindított nyomozás harmadában az ügyeket egyesítették, mert az elkövetői kör gyakran átfedi egymást.

A lapnak adott interjúból kiderül, hogy az utóbbi néhány hónapban ezer szabálysértési eljárás indult az útkereszteződésben kolduló, szélvédőmosó vagy szórólapot osztogató személy ellen.

Tóth Tamás az interjúban elmondta: a testületnél megszűnt a számháború, nem a statisztikai eredmények számítanak, hanem az, hogy közvetlen kapcsolat legyen a lakossággal a biztonságérzetük javítására.

A közbiztonságról szólva a főkapitány kifejtette, szoros együttműködést alakítottak ki az önkormányzatokkal. Külön figyelmet fordítanak az idősebb korosztályra és a közlekedést veszélyeztetőkre is.

A BRFK a hétezer fős létszámával a legnagyobb rendőri testület Magyarországon, ezért három-négy év szükséges a testület olyan átalakításához, amellyel “az hatékony és az emberek szemében elfogadott lesz”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik