Közélet

Álrendőrök rabolták végig az országot

Hamis házkutatási papírokkal jutottak be az áldozatok lakásába, 25 millió forint értékű ékszert és készpénzt zsákmányoltak.

Az eredetihez megszólalásig hasonlító bevetési ruha, csuklya, gázpisztoly, bilincs, házkutatási határozat – a 11 fős társaság tagjai rendre így jelentek meg a kiszemelt címeken. A rendőrség szerint ügyleteiket profi módon intézték. A tulajdonosokat gyakorta meg is bilincselték, majd pénzüket, ékszereiket elvitték. Ők rablás közben nem fogtak gyanút, az átverés csak azután derült ki, hogy az kamurendőrök elhagyták a hegyszínt.

A bűnbanda ismerősök útján vagy véletlenszerűen választotta ki áldozatait . A kiszemeltekről rendszerint a Tudakozón vagy az Interneten keresztül tájékozódtak. A csapat megfordult az ország több pontján is, de főképp Veszprém, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében „dolgoztak”.

A rendőrség szeptember közepén kezdett nyomozni az ügyben. Egy hónap elteltével a csoport öt tagjának kezén már kattant a bilincs. Amikor ők rendőrkézre kerültek, az országban a szóban forgó rablássorozatnak vége szakadt. Végül egy kivétellel az összes rablót elkapták, utolsó társuk ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Négy gyanúsított elfogásában a Terrorelhárítási Központ emberei is részt vettek. Volt, akire otthonában, de olyan is akadt, akire közterületen csaptak le.

A csapat összesen 9 esettel hozható összefüggésbe. Ezeket a bűncselekményeket mindössze 4-5 hónap alatt hajtották végre. A rablók már nem ismeretlenek a rendőrség előtt, többször is voltak már büntetve hasonló bűncselekmények miatt – hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik