Közélet

Jódizotóp – Egy dolgozó szerint nyilvános mérés tisztázhatná a helyzetet

A Hír24-nek nyilatkozó kutató csupán száz méterre dolgozik az izotópgyár kéményétől. Felháborítónak tartja, hogy nem tájékoztatták az esetleges veszélyről.

„Felháborít, hogy nem tájékoztatták az embereket a műszaki hibáról. Véleményem szerint a környék dolgozóinak és a lakóinak jogában áll tudni, hogy a kéményen keresztül hónapokon át az elvártnál magasabb mértékben szökik egy izotóp. Lehet, hogy fölösleges az aggodalom, és a dózis nem veszélyes, de a szakszerű tájékoztatást elvártam volna” – tette hozzá a név nélkül nyilatkozó kutató, aki a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetében (MTA KFKI) dolgozik évek óta.

„A biztonság kedvéért oszthattak volna például jódtablettát, vagy jódozott sót. Így utólag pedig megnyugtatásunkra közölhetnének adatokat, hogy az izotóp beépül-e szervezetbe, és ha igen, mennyire? Egy egyszerű orvos ezzel a problémával nem tud mit kezdeni, a legmegnyugtatóbb az lenne, ha a cég „egésztest”-sugárzást mérne, az eredményt pedig nyilvánosságra hoznák. Úgy tudom, nekik megvan az ehhez szükséges speciális felszerelésük is” – zárta mondandóját a kutató, aki csupán száz méterre dolgozik a gyanús kéménytől.

Mint arról a Hír24 is beszámolt, a Csillebércen működő izotópgyár kéményén keresztül hónapokon át az elvártnál magasabb mértékben szökött a jód-131 izotóp. Az Izotóp Intézet Kft. cégvezetője, Környei József azonban hangsúlyozta, hogy a lakosság egészsége nincs veszélyben.

Nem sokkal később a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közölte, valószínűleg egy budapesti intézet volt a forrása az Európa több országában mért megemelkedett jódizotópszintnek. Mint írták, az Országos Atomenergia Hivatal közlése szerint nagy valószínűséggel a budapesti Izotóp Intézet Kft.-től, szeptember 8. és november 16. között kerülhetett a légkörbe a jód 131-izotóp – állt az ENSZ atomenergia-felhasználást ellenőrző ügynökségének közleményében.

Az OKF röviddel később közleményében válaszolt: a Központi Fizikai Kutató Intézet csillebérci telephelyén található Izotóp Intézet Kft. hatósági engedély birtokában gyárthat izotópot, engedélyei összhangban vannak az Európai Unió előírásaival. Az elmúlt héten a Cseh Köztársaságban és Európa más államaiban mért megnövekedett jód-131-koncentrációt nem Magyarország okozta – tették hozzá.

ÁNTSZ: nem kell aggódnunk

A lakosságra nézve semmilyen egészségi kockázata nincs és nem volt a csillebérci Izotóp Intézet Kft.-től a légtérbe került jód-131-izotópnak – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Valamennyi mérési adat azt támasztja alá, hogy a légtérbe került, enyhén megnövekedett aktivitáskoncentráció is messze alatta maradt a megengedett határértékeknek.

Az idén január és május közötti gyártás során a kibocsátás mértéke, az aktivitáskoncentráció körülbelül 300 GBq (gigabekerel), míg szeptember és november között 324 GBq volt. Ezek az értékek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által megszabott lehetséges éves kibocsátási mennyiségnek együttesen sem érik el a 40 százalékát- olvasható az ÁNTSZ közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik