Közélet

Stabil az állapota a megszúrt iskolásnak

A fiatalabb sérültet mentőhelikopterrel vitték kórházba. Súlyos, de stabil az állapota.

A bűncselekmény szerda délelőtt történt Tiszaújvárosban, az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium mosdójában. Egy fiú szúrta meg két társát, de azt egyelőre nem tudni, mi áll a támadás hátterében. Az egyik sérült egy 13 éves fiú, őt mentőhelikopterrel vitték kórházba Miskolcra. Meg nem erősített információk szerint mindhárman az iskola tanulói voltak.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a Hír24-et arról tájékoztatta, hogy a13 év körüli fiú súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínre esetkocsi és mentőhelikopter is érkezett. A sérültet a szükséges ellátás után stabil állapotban, helikopterrel a miskolci kórházba szállították. A helyszínen infúziót és fájdalomcsillapítót kapott.

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője egyelőre csak annyit mondott: a bűncselekmény az iskola mosdójában történt, a helyszínelés és a szemtanúk kihallgatása tart. Az idősebb diák szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett – tette hozzá. A késelés oka egyelőre nem tisztázott.

Az iskola tanulóit délben hazaengedték, közülük többen is azt mondták, a késelő nyakon és hátba szúrta a hetedikes társát, a kilencedikes fiatal a karján sérült meg. Sajtóinformációk szerint minden tanuló táskáját átvizsgálták a kést kereső nyomozók.

A Borsod Online úgy tudja, a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, a diákot a rendőrök egy autóbuszról állították elő. A gyerekek elmondása szerint ez a fiú nem akarta beengedni társait a mosdóba a szünetben, mert – állítják a gyerekek – valamilyen kábítószert fogyasztott. Ennek ellenére be akart menni a fiatalabb fiú, akkor szúrta meg őt a diáktársa – írta a hírportál. Mint hozzátették, a gyerekeket csütörtökön rendkívüli osztályfőnöki órán tájékoztatják az iskolában történtekről.

 

Iskolai erőszak Magyarországon 2002-2011

2002. október 2. – Üdítőitalba kevert sósavat itatott három osztálytársával az egyik pécsi általános iskola két tanulója; a mérgezetteket súlyos állapotban szállították a pécsi gyermekklinikára.

2007. május 17. – Egy szülő megkéselt egy diákot, aki korábban ököllel bántalmazta a fiát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta általános iskolájában. A tanuló könnyebb sérüléseket szenvedett.

2008. január 10. – Budapesten, egy VIII. kerületi középiskolában két diák osztálytermi összeszólalkozása torkollott tragédiába, miután később az utcán az egyik fiú olyan súlyosan bántalmazta a másikat, hogy az sérüléseibe belehalt.

2008. május 13. – Egerben egy szakképző intézet folyosóján előzetes szóváltást követően összeverekedett két diák, egyikük dulakodás közben elesett, és életveszélyes sérüléseket szenvedett.

2010. február 24. – Az egyik nyíregyházi szakközépiskolában az óraközi szünetben egy 16 éves lány olyan súlyosan bántalmazta 15 éves tanulótársát, hogy annak eltört az orrcsontja.

2010. november 16. – Szekszárdon az iskolapadhoz bilincselte csoporttársát két 17 éves középiskolás diák, majd elvették a mobiltelefonját.

2011. június 7. – Egy csornai iskolából épp kilépett egy 14 éves fiú, amikor vele egykorú és nála két évvel idősebb diáktársa minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte, majd amikor elesett, egyikük meg is rugdosta. A gyerek rövid időre elvesztette eszméletét, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, áll- és orrcsonttörést szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik