Közélet

Rács mögött az angyalföldi drogdílerek

A terjesztőknél nem csak kábítószert, zacskókat és mérleget is találtak több mint kétmillió forint értékben.

Az egyenruhások állampolgári bejelentés alapján jutottak el a dílerekhez, a három férfira a napokban csaptak le Angyalföldön. A csapat két tagját a Csongor utca egyik társasházánál fülelték le, átkutatták a ruházatukat és a kocsijukat is. Mindkettejüknek volt mit takargatnia, egyiküknél 4 gramm, társánál pedig 53 gramm kábítószeres por lapult, emellett digitális mérlegek, ugyancsak az adagoláshoz használt teáskanalak és zacskók is előkerültek. A rendőrök előállították őket.

Nem sokkal később feltűnt a harmadik férfi is. A díler – aki az érintett ház első emeletén lakik – épp távozni készült, amikor a rendőrök elfogták. A nyomozók házkutatást is tartottak nála, nem hiába: a lakásban 30 grammnyit találtak a gyanús porból. Később a másik két férfi otthonát is átkutatták, ekkor újabb adag drogra, csomagolására, illetve mérésére alkalmas eszközökre bukkantak. Ezek összértéke több mint kétmillió forint.

A három középkorú férfit a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig azóta elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik