Közélet

A West Balkán ügyvezetője mossa kezeit

Az ügyvezető igazgató szerint a tragédiáért a két rendezvényszervezőnek kell felelni.

A West Balkán klubban 2011. január 15-én történt három halálos áldozatot követelő tömegszerencsétlenség ügyében kedden délelőtt ismertette az ügyész a vádat. E szerint a négy vádlott nem győződött meg kellően arról, hogy a helyszín alkalmas-e a tömegrendezvény megtartására, nem készítettek előzetes tűzvédelmi tervet és helyszínbiztosítási tervet sem. Az ügyészség szerint a tragédia forrása az volt, hogy körülbelül háromezer szórakozni vágyó fiatalt engedtek be az épületbe, amelyben egyetlen lépcső vezetett fel az emeletekre.

Torlódás alakult ki, az emberek vagy mozdulni sem bírtak, vagy kényszerűen sodródtak a tömeggel. Így történhetett meg, hogy három fiatal lányt odaszorítottak a lépcsőhöz, illetve amikor elestek, rájuk léptek, rájuk zuhantak, így mindhárman megfulladtak. Rajtuk kívül tucatnyi fiatal szenvedett elsősorban zúzódásos, könnyebb sérülést. A történtekért négy vádlottat tart felelősnek az ügyészség: a West Balkán Kft. ügyvezető igazgatóját, aki a rendezvény rendelkezésére bocsátotta a helyiségeket, két rendezvényszervezőt és a biztonsági szolgálat vezetőjét. Mindannyiukat halálos tömegszerencsétlenséget okozó foglalkozáskörében elkövetett veszélyeztetéssel vádolják.

A vádlottak közül hárman most nem kívánnak vallomást tenni, az igazgató azonban órákon át válaszolt a kérdésekre.

Ebédszünet előtt történt

Az ügyvezető igazgató nem ismerte el bűnösségét. Vallomása elején hangoztatta, hogy 1997 óta szervez rendezvényeket. Ismeri az előírásokat, a cégnek jogásza is van. A bíró azon kérdésére, hogy miért nem írták bele a szerződésbe, hány fő befogadására adják ki a helyiséget azt válaszolta: “Nem tetsző lesz a válaszom, napi 14-16 órát dolgoztam.”

Arról, hogy a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság egy tavalyi vizsgálata szerint az épület kiüríthetősége nem volt megfelelő, az igazgató azt állítja, nem tudott. Arra a kérdésre, hogy változtatna-e valamit a tragédia előtti állapotokon, egyszavas választ adott: mindent.

Az ügyvezető szerint a rendezvényszervezők a bűnösök

Szünet után az elsőrendű vádlott folytatta vallomását: elmondta, hogy cégének bizalmi kapcsolata volt a biztonsági szolgálat embereivel, ami a West Balkán jó hírneve miatt volt különösen fontos. A tragédia napján az eredetire tervezett tíz biztonsági embernél három-néggyel többen voltak a helyszínen. Arra a védői kérdésre, hogy ki volt a felelős a 2011. január 15-én történtekért, egyértelműen azt mondta: a rendezvény két szervezője, a másod- és harmadrendű vádlott.

A bíró kérdésére pedig, hogy a szervezők saját hatáskörükben is leállíthatták volna-e a vendégek beléptetését, rövid gondolkodási idő után határozott igennel válaszolt. Az ügyvezető azt mondta, a tragédia pontos okát nem tudja, de hallomásból úgy értesült, a pánik akkor tört ki, amikor egy fiatalember a lépcsőházban kiabálni kezdett, hogy megkéselték.

A tárgyalás a vádlottak nyomozati vallomásairól készült jegyzőkönyvek ismertetésével, egyelőre bizonytalan időpontban folytatódik majd.

Olvasói sztorik