Közélet

Túszmentés a budapesti metróból

A Terrorelhárító Központ egységei túszemnető akciót hajtottak végre egy budapesti metróállomáson. Az éjszakai akció során senki nem sérült meg, ugyanis túszmentési gyakorlat volt.

Túszmentési gyakorlatot hajtottak végre Budapesten az I. kerületben az egyik metróállomás területén az éjszakai órákban a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei, a Budapesti Közlekedési Zrt., az Országos Mentőszolgálat, a Főpolgármesteri Hivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság munkatársai – közölte a TEK.

A Terrorelhárítási Központ közleményében hangsúlyozza, hogy csupán egy gyakorlat zajlott, nem történt valódi bűncselekmény. A gyakorlat célja, hogy a műveleti egységek egy éles, valódi helyzethez hasonló környezetben végezzék a felkészülést, illetve működjenek együtt az említett társszervekkel. A gyakorlat nem érintette a metróközlekedést, üzemzárás után került rá sor, így nem okozott gondot a közlekedőknek – ismerteti a közlemény.

A TEK a múlt héten az Országos Mentőszolgálattal együtt a Batthyány téri metrómegállóban tartott gyakorlatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik