Közélet

Lába kelt az elrettentő rendőrautónak

A pléh rendőrautót egy baleset-megelőzési program részeként helyezték ki a 4-es számú főúton, Szajol és Törökszentmiklós között.

A “kocsit” vasárnap szerelték le és vitték el ismeretlenek. A rendőrség lopás bűntett megalapozott gyanújával indított nyomozást az ügyben – tudta meg az MTI Pásztorné Kovács Ágnestől, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint 4-es főút szóban forgó szakasza számít a legveszélyesebbnek a megyében: a statisztikák azt mutatják, évről évre itt történik a személyi sérüléssel járó balesetek tizede és a halálos karambolok 30-40 százaléka. Az okok között a gyorshajtás és a szabálytalan előzés vezet. Ezért helyeztek ki még augusztus végén egy-egy pléh rendőrt és pléh rendőrautót, amelyeket az éjszakai láthatóságért fényvisszaverő fóliával is elláttak.

További két pléh rendőr és -rendőrautó is helyet kapott a megyében, méghozzá a baleseti statisztikák második helyén álló 32-es főút mentén, Jászalsószentgyörgy és Pusztamonostor belterületén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik