Drogosoktól retteg Józsefváros

A VIII. kerület több pontján is van olyan lakás, amelyet kábítószeres csoportok foglaltak el, drogtanyaként működik. A többi ott lakó évek óta retteg, de segítség egyelőre nem érkezik.

drog (drog, )

A Hír24 információi szerint ilyen drogtanya működik a Diószeghy Sámuel utca egyik régi bérházában is. A kábítószeresek csapatostul – akár tízen, tizenöten is – bezsúfolják magukat egy-egy lakásba, mindenféle jogalap nélkül. A szóban forgó épületben két ilyen lakás is van, mindkettő önkormányzati kézben. Az ingatlanok üresen állnak vagy legalábbis állnának. Úgy tudni, egy ott lakó segíti a „bérlőket” a bejutásban, mindezt persze pénzért. Egyszerűen feltöri a zárat és beengedi őket.

A lakók szerint az odaszokott „vendégeik” gyakorta hangoskodnak, zenélnek, mulatnak vagy éppen veszekednek a birtokba vett lakásokban, de az is előfordul, hogy drogmámoros állapotban kóvályognak a ház folyosóin. Bár eddig senkit sem bántottak, a lakók félnek: a legtöbben otthon maradnak és gyerekeiket is igyekeznek zárt ajtók mögött tartani, biztos, ami biztos…

Mikor szerdán ott jártunk, a ház előtt nem túl bizalomgerjesztő alakok jöttek-mentek, vagy éppen ácsorogtak órákon át. Képeket is készítettünk, de csak tisztes távolból.

Úgy tudni, a rendőrök is rendszeres látogatói a háznak, szinte naponta kihívja őket valaki. A lakók szerint néha az egyenruhások is tucatnyian érkeznek. Van, amikor többeket bevisznek, de gyakran „üres kézzel” távoznak. Ám ha egy estére el is tüntetik a kábítószereseket, azok újra és újra megjelennek. Vannak köztük olyanok is, akik egyszerűen beköltöztek a padlástérbe.

drog (drog, )

A házban megforduló drogosok zöme reggelre eltűnik, semmit sem hagynak maguk után, még a kábítószerezéshez használt tűket is elviszik. Az említett két lakást azonban már kipakolták, még a gáztűzhelyeket is kiszerelték. Vélhetően nem szakszerűen, úgyhogy a lakók emiatt is aggódnak.

Az itt élők többször tettek már panaszt az önkormányzatnál, de mint mondják, semmi sem történik, pedig két-három éve küzdenek már a problémával. Értesüléseink szerint pont e hét kedden jártak a helyszínen az önkormányzat emberei, hogy lelakatolják mindkét lakást. Eredményt azonban ez sem hozott: a lakatokat az esetek zömében egyszerűen leverik, ha pedig ez nem megy, az ablakrácsokat szerelik le, és bemásznak. Így vagy úgy, de megoldják a bejutást.

Úgy tudni, nem ez az egyetlen ház a környéken, ahol gondot okoznak ezek az emberek. Ezt Józsefváros polgármestere is megerősítette. Kocsis Máté a Hír24-nek elmondta: három súlyos “gócpontról” tudnak a  kerületben, az egyik a már említett Diószeghy Sámuel utca, a Karácsony Sándor utca valamint a Corvin áruház mögötti terület, a  Blahánál.

A polgármester beszámolt arról is, hogy éppen múlt hétfőn tartottak közbiztonsági egyeztető fórumot a problémáról, Józsefváros fent említett részeinek megtisztításáról. A megbeszélésen részt vett a kerület vezetése és Budapest  rendőrfőkapitánya is. Kocsis Máté hozzáfűzte: határozottan arra kérte Tóth Tamást, hogy a rendőrség év végéig számolja fel ezeket a drogtanyákat, és tegyen a közterületen történő kábítószerezés ellen is. Mint mondta, ehhez a kerület minden támogatást megad.

A Hír24 kereste a rendőrséget is, ahol azt mondták, az ügyben később adnak tájékoztatást.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.