Közélet

Őrizetben Tornanádaska uzsoramestere

A polgármesteren kívül feleségét és unokatestvérét is többféle bűncselekménnyel gyanúsították meg: uzsora-bűncselekménnyel, közokirat-hamisítással, csalással, valamint önbíráskodással is.

A 38 éves polgármestert, 32 éves feleségét, valamint 28 éves unokaöccsét gyanúsítottként hallgatták ki Edelényben.

Beri és neje szociális boltot üzemeltetett a településen, a lakók meghatározott napi limit alapján vásárolhattak különféle élelmiszereket hitelbe. A következő hónapban az adósoknak a felalmozott, átlagosan 100 százalékos kamattal terhelt tartozásokat, a családjuk részére folyósított segélyekből kellett megadni.

A nyomozás adatai szerint a polgármester a testvérét és unokatestvérét a közmunkaprogram keretében gyakorlatilag arra alkalmazta az önkormányzatnál, hogy a segélyek kifizetésekor rendet tartsanak, biztosítsák a nyugodt körülményeket a bolti tartozások beszedésére. A gyanú szerint a polgármester júniusban, tartozásuk rendezése végett behívatott két helyi lakost, majd az unokatestvérével megverette őket.

Az edelényi rendőrök hétfőn tartottak házkutatásokat, majd a kihallgatásuk után őrizetbe vették az érintetteket. Különböző bűncselekményekkel gyanúsították meg őket, többi közt uzsora-bűncselekménnyel, közokirat-hamisítással, csalással, valamint önbíráskodással is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán ez év január elején, időközi polgármester-választáson nyerte el a tisztséget Beri Tamás, aki független jelöltként indult a posztért. A 320 tornanádaskai választópolgár három függetlenre voksolhatott. Az új polgármester a leadott 253 szavazatból 163-at szerzett meg.

Áprilisban a HVG elsőnek számolt be róla, hogy szemtanúk és a sértett szerint Beri Tamás, Tornanádaska polgármestere rúgott fejbe egy nőt a napokban a dubicsányi panzióban. Az egyik alkalmazott szerint Beri barátai egy múcsonyi sírköves 30. születésnapját ünnepelték az elegáns fogadóban. A társaság minden tagja öltönyt, nyakkendőt viselt, kivéve Tornanádaska polgármesterét, aki ettől nem érezte jól magát.

Ahogy fogyott az alkohol, úgy vált egyre kötekedőbbé a polgármester, aki egy másik, ózdi társaság egyik tagjáról próbálta lerángatni a nyakkendőt. Az ózdi vendég barátnője kérdőre vonta, Beri két pofonnal válaszolt. A polgármester ezután egy békéltetőként fellépő barátjukat is megütötte, majd fejberúgott egy, az asztalnál ülő nőt. A nő elájult, erősen vérzett, szemöldökét öt öltéssel kellett összevarni. Három napig tartották kórházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik