Közélet

Véres gyilkossági kísérletért 12 év fegyház

A különösen durva gyilkossági kísérletben a nyakon szúrt áldozatot szó szerint elzárták a segítségkérés lehetőségétől is.

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány irodaházának portásfülkéjéből az egyik vádlott még 2009 nyarán elemelte a biztonsági őr táskáját, a benne levő iratokkal, egy „police” feliratú irattartó tokkal és egy bankkártyával együtt. Miután a kártyáról nem tudtak pénzt felvenni, eldöntötték, hogy az irattartó felmutatásával magukat rendőrnek adják ki, és akár a biztonsági őr megölése árán is megszerzik az épületben található pénzt.

2009 július 12-én újra elmentek az irodaházhoz, ahová gond nélkül be is jutottak. Terepszemle közben kihúzták a telefon zsinórját, majd az egyik vádlott nyakon szúrta az őrt. A gégéjénél a késsel olyan mélyen döfött, hogy a penge gerincig hatolt, életveszélyes sérülést okozva az őrnek. A sebesültet ezután magára hagyták, és azt mondták neki, hogy mentőt hívnak hozzá, de ehelyett  rázárták az ajtót, a kulcsot pedig a csatornába dobták. Mivel a mentősök az ajtót nem tudták használni, az ablakon voltak kénytelenek bemászni. A biztonsági őr túlélte a támadást, ám maradandó fogyatékosságot szenvedett: a jobb kezét például már soha nem fogja tudni úgy használni, mint régen.

A Fővárosi Bíróság Kalina József vezette büntetőtanácsa előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölésért, okirattal való visszaélésért és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélésért szabott ki büntetést, amelyek mértéke tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztés, vagy akár életfogytiglan lehetett volna. A tettes végül 12 év fegyházat, társa pedig – mint bűnsegéd – 8 évet kapott első fokon kedd délután, a Fővárosi Bíróságon.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Ezt az ügyész tudomásul vette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik