Közélet

Brutális kínzás és gyilkosság Battonyán

Hosszú hónapokon át kínoztak majd megöltek egy fiatal nőt a Békés megyei Battonyán

Fogóval kihúzták a fogait, égő cigarettát nyomtak el az arcán, eltörték a lábujjait, a körmei alá pedig tűt szúrtak – így kínozták lakótársai azt a fiatal nőt, akinek a holttestét tavaly nyáron ásták el. A megyei rendőri vezetők szerint ilyen brutális bűncselekményre eddig nem volt példa Békésben, sőt, valószínűleg a magyar kriminalisztika történetében sem.

A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozat egy családi házban élt együtt a három későbbi gyanúsítottal. Egyik fogvatartója egyszer olyan erővel rúgta meg őt, hogy még a lába is eltört. A gyilkosok gyakorta pókereztek is, ilyenkor a győztesnek az volt a “jutalma”, hogy bánthatta a nőt.

A rendőrök október 6-án találták meg az elásott holttestet, és még aznap Szegeden elfogtak egy 35 éves helyi férfit, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vettek őrizetbe. A múlt héten elfogták a szegedi férfi egykori élettársát is – egy 33 éves battonyai nőt – valamint annak jelenlegi élettársát, aki ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás.

Tóth Csaba alezredes elmondta, a családi házban számos olyan eszközt foglaltak le, amelyek alátámasztják a bántalmazást. Találtak például különböző fogókat, szúró-vágó és elektromos stimuláló eszközöket is. Kiderült az is, hogy a több hónapon át tartó kínzás után a tettesek már lánccal kötözték ki áldozatukat. A bűnügyi osztályvezető hozzáfűzte: mindhárom gyanúsítottat elmeszakértői vizsgálatnak vetik alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik