Közélet

Felfüggesztettet kapott a Zalahús egykori tulajdonosa

A százmilliós vagyonelkobzást csökkentette a másodfokú bíróság.

Jogerősen két év, három esztendőre felfüggesztett börtönnel sújtotta a Győri Ítélőtábla csütörtökön meghozott ítéletében az egykori Zalahús Rt. tulajdonos-vezérigazgatóját.

Nagy Zoltán tanácsa ezzel érdemben nem változtatott az elsőfokú ítéleten, csupán a tízmillió forintos pénzbüntetés mellett kiszabott, mintegy százmillió forintos vagyonlekobzást csökkentette, körülbelül a negyedével. Farkas Imrének így nem 98,6, hanem 77 millió forintot kell fizetnie.

A tárgyaláson az ügyész azt emelte ki, hogy az első fokon eljáró Zala Megyei Bíróság olyan ügyekben sem mondta ki bűnösnek a vállalkozót, amelyek leírása az ítélet indokolásában szerepel, míg a védő azt fejtegette, hogy az ügyfelét elmarasztaló döntés során a bíróság bizonyítatlan tényekből vont le következtetést.

A védő szerint nem Farkas Imre és a Zalahús “teljesítőkészségével” volt gond, hanem a gazdasági környezettel, a vállalat pedig nem azért odázott el kifizetéseket, hogy a tulajdonos drágábban adhassa el részvényeit, hanem azért, hogy legyen ideje olyan befektetőt találni, amely biztosítja a cég további működését.

Tavaly október elején kihirdetett elsőfokú ítéletében a Zala Megyei Bíróság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találta bűnösnek az egykori elnök-vezérigazgatót, de felmentette 185 rendbeli csalás és egy rendbeli csődbűntett vádja alól. Az ítélet az egykori cégvezető tulajdonában álló vendégház – valamikor a Zalahúsé volt -, valamint 98 millió forintos vagyon elkobzásáról is határozott.

Az elsőfokú bíróság azért marasztalta el a vállalkozót, mert a szintén a saját tulajdonában álló IMI-95 Kft. által lízingelt teherautókat úgy adta bérbe a Zalahúsnak, hogy a húsipari cégtől csaknem kétszeres bérleti díjat kapott, s ezzel csaknem 136 millió forint kárt okozott.

A Zala Megyei Bíróság a vád fő tárgyát képező, mintegy kétszáz rendbeli csalás alól bűncselekmény hiányában mentette fel a korábbi cégvezetőt. Nem találta megalapozottnak a Zala Megyei Főügyészség vádját, amely szerint Farkas Imre éveken át úgy vezette a társaságot, hogy tisztában volt azzal, nem tud fizetni a beszállítóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik