Közélet

17 év fegyházat kapott az idős asszony gyilkosa

17 év fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki 2008-ban több késszúrással meggyilkolt egy idős nőt.

A vádlott 2008 júliusában kereste fel azt az idős kabai házaspárt, akiknél korábban festési munkálatokat végzett. A látogatás indokaként azt adta elő, hogy tojást szeretne vásárolni tőlük, és felajánlotta hogy a ház két padlásajtaját is szívesen lefestené. Miután erről megállapodtak, a férfi két nap múlva visszatért a házba, és nekilátott a munkának. Tudta, hogy a házaspár aznap nyugdíjat kapott, és úgy döntött, az egyedül otthon tartózkodó idős asszony megölésével szerzi meg a pénzt.

 

 

Később beszélgetni kezdett a nővel, majd egy óvatlan pillanatban felkapott egy kést, és több alkalommal nyakon, illetve felsőtesten szúrta az asszonyt. Ezután átkutatta a lakást, magához vett 107 ezer forintot, a házat teleszórta papírokkal, amit meggyújtott és távozott.

 

Amikor az asszony férje hazatért, a lángokat eloltotta, és segítséget kért a szomszédtól, aki hívta az ügyeletes orvost. A doktor azonban már csak a nő halálának időpontját tudta megállapítani.

 

A gyilkost első fokon 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság. Súlyosító körülményként értékelték a férfi különös kegyetlenségét, azt, hogy nyereségvágyból ölt, illetve hogy tettét idős korú sértett ellen követte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik