Közélet

Kettős halál a főúton – jogosítványa sem volt a fiúnak

Jogosítvány nélkül vezette autóját az a 21 éves emődi fiatal, aki 17 éves társával együtt halt meg a 3-as főút borsodi szakaszán, hétfőn délután.

A rendőrség az elsődleges vizsgálat befejezte után kedden azt közölte, hogy a balesetet okozó sofőrnek soha nem volt vezetői engedélye, a gépkocsinak pedig hiányzott a műszaki vizsgája és a kötelező biztosítása is.

A 21 éves fiatalember Emőd irányából haladt Miskolc felé személygépkocsijával, lesodródott az útpadkára, majd áttért a menet irány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből érkező szabályosan közlekedő kisteherautónak. A balesetben a személygépkocsi vezetője és utasa a helyszínen meghalt, a kisteherautó sofőrje és két női utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik