Közélet

Megbukott az egyik legnagyobb magyar filmkalózhálózat

A CINEDUB csoport szervereit kiiktatták, a vezetőket előzetesbe tették. A NAV szerint főként miattuk került mozis feketelistára Magyarország.

A pénzügyi nyomozók kiiktatták a legnagyobb magyar kalózszerverközpontot; a működtetők ellen nyomozás indult, a bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A CINEDUB hálózata tíz szerverből állt, ezek közül három olyan több millió forintos háttérgép volt, amely több mint 70 terrabyte adatot tudott tárolni. A weboldalról mintegy ötezer filmet, négyezer zeneszámot, hatezer számítógépes játékot és csaknem félezer szoftvert lehetett letölteni. Az illegális tartalmakhoz a felhasználók emelt díjas sms vagy előzetes banki átutalás ellenében férhettek hozzá.

A kilencfős elkövetői csoport tagjai a szervereket speciális informatikai védelemmel látták el. Hozzájuk egy másik csapat kapcsolódott, amelynek tagjai gondoskodtak arról, hogy a filmek – amelyeket külföldi, német és francia szerverekről üzemeltetett, illegális oldalakról szereztek meg – a premierek utáni napokban magyar szinkronnal kerüljenek a weboldalra. A mozikban digitálisan rögzítették a hangot, olykor videofelvételeket is készítettek.

A NAV kiemelte: a leginkább e csapat tevékenysége nyomán tették feketelistára Magyarországot a nagy amerikai filmgyártók, amelyek egy ideje már csak néhány hetes késéssel engedték filmjeik bemutatását a magyar mozikban.

A szerzői jogsértéssel gyanúsított tízfős csoport a filmek feltöltésével mintegy 130 millió forint kárt okozott az Intercom Zrt.-nek, a Budapest Film Kft.-t pedig majdnem 52 millió forinttal károsította meg. További 29 társaságnak 2 millió és 50 millió forint közötti, 612 forgalmazónak 2 millió forint alatti vagyoni hátrányt, csak a filmek hozzáférhetővé tételével pedig mintegy 640 millió forint kárt okoztak.

A felhasználók révén 10-15 millió forintos bevételhez jutottak az elkövetők, akik más szerverek működtetéséből is hasznot húzhattak, ugyanis a vizsgált bankszámlákra 2006 óta mintegy százmillió forint érkezett.

A bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van, a pénzügyi nyomozók egymillió forint értékű vagyont zároltak. A csoport többi tagja egyelőre szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik