Közélet

Egy rigli miatt verték szét győri szállójukat a külföldiek

A verekedők nemcsak a rendőröket bántották, de a szállót is szétverték. Most új helyük van, Kiskunhalasra vitték őket.

Lakhatatlanná vált a csütörtöki verekedés következtében az illegális migránsok győri őrzött szállása, ezért az ott elhelyezett embereket Kiskunhalasra kellett átszállítani. Az anyagi kár kétmillió forintnál is nagyobb – közölte Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

A Kisalföld információja szerint a vita azon robbant ki, mire használjanak egy, az egyik ajtóról leszerelt riglit.

Mint ismert, négy egyenruhás sérült meg a verekedésben, amely csütörtök délelőtt tört ki Győrben, a rendőrség illegális migránsok elhelyezésére szolgáló őrzött szállásán. Fél tizenkettő körül egy szíriaiakból és egy pakisztániakból álló csoport szólalkozott össze a Szövetség utcai szálláson. Két fegyveres őr a körletbe lépett, és megpróbálta lecsillapítani a perlekedőket, ám ekkor azok egyesült erővel támadtak rájuk. Az egyik intézkedő fegyveres őr nyolc napon túl gyógyuló, társa és két, a segítségükre siető rendőr könnyű sérüléseket szenvedett. Jelenleg is tart annak tisztázása, hogy a mintegy negyven ember közül kinek milyen szerepe volt a történtekben. Hivatalos személy elleni erőszak miatt a győri nyomozó ügyészség, míg rongálás ügyében a győri rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik