Közélet

Eljárás indult a BKV-buszból kizuhant néni ügyében

Szabálysértési eljárást indított a rendőrség, hogy kiderüljön, hogyan eshetett ki egy 80 éves asszony a mozgásban lévő 53-as autóbusz ajtaján.

Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt indult szabálysértési eljárás a baleset kapcsán. Az autóbuszt a rendőrség XV. kerületi telephelyére szállították, ahol igazságügyi gépjárműszakértő vizsgálja majd át. A járműből kizuhant 80 éves néni az első hírekkel ellentétben szerencsére nem súlyos, csak könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló fejsérülést szenvedett.

Mint arról a Hír24 elsőként beszámolt: az 53-as busz a XI. kerületi Kosztolányi Dezső tér felé tartott, amikor egy hirtelen fékezés közben váratlanul mindhárom ajtó kinyílt, az idős nő pedig az útra zuhant, erősen beütve a fejét. A mozdulatlanul fekvő, vérző sérültet először egy arra járó betegszállító személyzete látta el, majd mentőautó is érkezett hozzá, kórházba vitték.

A BKV fődiszpécsere korábban elmondta: a buszokban egy olyan biztonsági berendezés működik, amely lefékezi a járművet, ha menet közben kinyílna valamelyik ajtó.

A Hír24-nek az egyik szemtanú azt mondta: mind a három ajtó egyszerre nyílt ki, még az előtt, hogy a busz hirtelen fékezéssel megállt volna. Az idős asszony nem tudta megtartani súlyát, a buszból a nyitott ajtón át az aszfaltra zuhant.

Korábban már történt hasonló eset: idén júliusban a XI. kerületi Péterhegyi út és Egér utca kereszteződésben szintén egy idős asszony esett ki a 150-es autóbuszból. Ő is fejsérüléssel került kórházba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik