Közélet

Meddig hagyják szétrohadni a ZIU trolikat?

A címben feltett kérdésre olvasónk keresi a választ. Tisztába van vele, hogy megérkeztek már a BKV-hoz az újhasznált MAN trolik, de addig, amíg azokat a közlekedési társaság nem állítja forgalomba, addig a meglévő állománnyal kellene foglalkozni, és azokat kellene biztonságossá tenni, hátha a későbbiekben is szükség lesz rájuk. A ZIU-k karbantartása azért is fontos, mert hiába jöttek meg a MAN-ok, forgalomba állítani egyelőre nem lehet őket, mert a járművek üzembehelyezéséről szóló jogszabály módosításakor egyszerűen elfeledkeztek arról, hogy létezik olyan jármű, hogy trolibusz.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
A napokban a belvárosban közlekedtem trolival és ismét siralmas állapotokra lettem figyelmes. A most forgalomban lévő ZIU 9-es trolik állapota már szerintem elfogadhatatlan. Örülnék neki, hogy ha a BKV nem azzal vigasztalna állandóan bennünket, hogy nemsokára ezek a trolik selejtezve lesznek és helyettük a német MAN-ok fognak forgalomba állni. Ez csak kifogás. Ameddig ezek a ZIU-k közlekednek addig ezekkel kellene foglalkozni és nem azt mondani, hogy majd lesz helyettük új.
 
A ZIU 9-esek vázfelújítását ideje lenne elkezdeni. El lehet felejteni, hogy az ?új? trolik valaha is üzembiztosan és megbízhatóan fognak szolgálni a budapesti közlekedésben. A német trolik a csuklós 435T-k sorsára fognak jutni! Jelenleg 15 db-ból 4 db közlekedik, egy FUTÁR tesztes a többi egyhelyben áll a telepen. Többet már eszi a rozsda…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik