Közélet

Életfogytiglant kapott egy bolti rabló

A férfi rablás közbenéletveszélyesen megsebesített egy élelmiszerbolti eladót Szarvason.

A jogerős ítélet szerint a hatvanéves Bakró Pál -– aki csupán néhány héttel a bűncselekmény elkövetése előtt szabadult egy korábbi emberölés miatt rá kiszabott büntetésből -– legkorábban harminc esztendő után bocsátható feltételesen szabadlábra.

A férfi tettestársai hat év hat hónap, illetve két év három hónap szabadságvesztést kaptak.

A vádlottak 2009 decemberében italozás közben határozták el, hogy kirabolnak egy élelmiszerboltot. Bakró Róbert, az elsőrendű vádlott unokaöccse a környéket figyelve várakozott, míg nagybátya és a másodrendű vádlott arcukat maszkkal eltakarva bementek az üzletbe.

A boltban egyikük riasztófegyverrel megfenyegette az eladót, és az üzlet bevételét követelte. Az asszony erre nem volt hajlandó, ezért férfi a levegőbe lőtt. Amikor a sértett a vádlott maszkja felé kapott, Bakró Pál a tőrével megvágta a nő karját.

Eközben a másodrendű vádlott kinyitotta a kasszát, kivett belőle 33 ezer forintot, majd távozott az üzletből. Az elsőrendű vádlott is követte, de mielőtt elhagyta az üzletet, a tőrrel hasba szúrta a nőt, aki a hasüregi vérzés miatt a nő közvetlen életveszélybe került, és maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A rablók a pénzt elosztották. A másodrendű vádlott még aznap este az egész összeget elitta. A tetteseket végül néhány óra alatt elfogták a rendőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik