Közélet

Vádat emeltek a csaló Tribuszerné ellen

Az ismert pilótajáték-szervező a gyanú szerint azzal szedte rá áldozatait, hogy egymilliót kért kölcsön, és megígérte: egy év múlva 60 százalékkal többet ad vissza.

Vádemelési javaslattal lezárta Tribuszer Zoltánné ügyét a Baranya Megyei Rendőr-főpkapitányság, és átadta az iratokat a Komlói Városi Ügyészségnek – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Petréteiné Malomsoki Csilla, a megyei főügyészség szóvivője.

A lap szerdai számában azt írta: információik szerint a rendőrség többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás gyanújával zárta le a nyomozást.

A Magyar Nemzet szerint a gyanúsított tavaly ősszel azzal szedte rá áldozatait, hogy azt állította: ha egymilliót kap kölcsön, egy év múlva 60 százalékkal, ha félmilliót, fél év elteltével 30 százalékkal többet fizet vissza. Negyvenmillió forintot gyűjtött így össze. A hitelezők azonban hiába várták az ígért hozamot, tőkéjüknek is búcsút inthettek, mert Tribuszerné feljelentést tett a rendőrségen, hogy elrabolták tőle a pénzt.

A lap emlékeztetett: korábban egy pilótajáték során több tízezer embert rászedve mintegy négymilliárd forintot “forgatott meg” Tribuszerné, az összeg nagy része sosem került elő. A Legfelsőbb Bíróság ezért 1997-ben 9 évre ítélte a csalót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik