Közélet

Életfogytot kapott a skalpolós feleséggyilkos

A brutális nagykinizsi férfi leghamarabb 35 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott keddi jogerős ítéletével a Debreceni Ítélőtábla arra a nagykinizsi férfire, aki féltékenységből megskalpolta, brutális kegyetlenséggel meggyilkolta feleségét. Koszta János, az ítélőtábla sajtószóvivője az MTI-vel közölte, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen élő házaspár kapcsolata italozó életmódjuk és az asszony korábbi házasságtörő kapcsolata miatt megromlott. 2010 márciusában a nő ittasan hazafelé tartva elesett kerékpárjával, majd egy ismerőse segítette fel és kísérte haza. Mivel a “falubéli pletyka” korábban az őt hazakísérő férfival már kapcsolatba hozta, a férj dühös lett, ennek ellenére behívta őt italozni.

Késő este, amikor már csak a házaspár volt otthon, a nőt a férje egy lépcsőn lelökte a pincébe, ott bántalmazta, majd tapétavágóval felvágta homlokán a bőrt, és puszta kézzel megskalpolta az asszonyt, aki a helyszínen meghalt. A férj ezután lefeküdt aludni és csak másnap mesélte el szomszédainak a “szerencsétlen balesetet”. Az ítélőtábla – amely a Borsod megyei bíróság első fokú ítéletének érdemi részét helybenhagyta – súlyosbító körülményként értékelte többek között a kitartó, egyenes szándékot, amely hidegvérű elkövetéssel párosult, a bosszúvággyal teli elkövetést, a közeli hozzátartozó sérelmére való elkövetést és a cselekmény közfelháborodást kiváltó voltát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik