Közélet

Ejtőernyős tragédia: gyanús teherautóra bukkantak a rendőrök

Lehet, hogy megtalálták azt a teherautót, amelynek nekicsapódott a halálos balesetet szenvedő ejtőernyős hétfőn.

Közúti ellenőrzés során a rendőrök csütörtökön Abonyban megállítottak egy olyan teherautót, amely típusra, színre és felépítményre megegyezik az augusztus 29-én történt, halálos kimenetelű katonai ejtőernyős balesetben érintettel; a gépjárművet a rendőrség jelenleg vizsgálja – közölte a Szolnok megyei rendőr-kapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

A rendőrség a baleset után a médián keresztül azonnal felhívást tett közzé, amelyben kérte annak a kék színű, MAN típusú gépkocsi vezetőjének a jelentkezését, aki 13.30 és 14 óra között Szolnok külterületén a 4-es számú főúton Abonynál Budapest irányába haladt. A felhívás azonban nem vezetett eredményre.

Az MTI információi szerint a teherautó oldalán különböző sérülések vannak, ezeket – ha szükséges, akkor szakértő bevonásával – vizsgálják meg.

A Magyar Honvédség egyik katonája ejtőernyős kiképzésen gyakorlóugrás közben vesztette életét Szolnok Szandaszőlős városrészén. Az ejtőernyős hétfőn nem sokkal 14 óra előtt sodródott el a tervezett leszállóhelytől a 4-es számú főút felé, és a 99-es kilométernél nekiütközött egy teherautónak, majd a főút melletti kerékpárútra zuhant. A férfi életéért csaknem egy órán át küzdöttek a mentők, de nem sikerült megmenteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik