Közélet

Robbantással fenyegetőzött egy kilakoltatásra váró család

Közveszéllyel fenyegetés miatt lezárta a rendőrség a székesfehérvári Selmeci utcának azt a szakaszát, ahol szerdára rendelték el egy 90 éves nő és két fia - egyikük 100 százalékos rokkant - kilakoltatását - közölte a rendőrség az MTI-vel.

A rendőrök a gyalogos és jármű forgalom elől lezárták a területet, a gázszolgáltatást biztosító E.ON pedig biztonsági okokból kikapcsolta a gázt. A helyszínre érkeztek a bombakeresők is – mondta el Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A helyszínen ott vannak a kilakoltatás ellen fellépő Magyar Szociális Fórum, valamint több média képviselői is.

Az adós férfi szerint a bank valós értékének egyharmadáért árvereztette el a házat, így nem maradt pénzük új lakás vásárlására. A Népszabadság újságírójának kérdésére azt is elmondta a férfi, hogy a családja nem fenyegetőzött robbantással. Véleménye szerint a végrehajtó így kérhette csak a rendőrség segítségét és tarthatja távol a sajtó képviselőit, valamint a családján segíteni akaró szimpatizánsokat – írja a Nol.hu

A kilakoltatást július 5-én már elhalasztották, akkor egy hónap haladékot kapott az idős asszony és családja a kiköltözésre. Az önkormányzat pedig – bár nem érintett az ügyben, és a család nem is fordult hozzá segítségért – egy 39 négyzetméteres átmeneti otthont ajánlott fel nekik.

A család otthonát 2009-ben árvereztette el a bank megbízásából egy cég, miután az asszony egyik fia nem tudta törleszteni a 2007-ben devizában felvett szabad felhasználású hitelt, mert elvesztette a munkáját, a mintegy 61 ezer forintos havi törlesztőrészlet pedig időközben 110 ezer forintra emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik