Közélet

Nem akart robbantani és maradhat otthonában a székesfehérvári család

Bírósági végzés alapján, a jogerős döntés meghozataláig felfüggesztették egy 90 éves asszony és két fia szerdai kilakoltatását Székesfehérváron; a végzés ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül lehet fellebbezni.

A szerda reggelre elrendelt kilakoltatás elmaradt, a végrehajtást végzők visszahordták a család már teherautóra pakolt holmiját. A kilakoltatás idejére a rendőrség lezárta az érintett utcát, mivel olyan kijelentés jutott a tudomására, hogy a család a házának felrobbantásával fenyegetőzött.

Az érintettek tagadták, hogy ilyen kijelentést tettek volna. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A család otthonát átvizsgálták a bombakeresők is, a gázszolgáltatást biztosító E.ON pedig biztonsági okokból kikapcsolta a gázt – mondta el Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A kilakoltatást, amit egyszer már július 5-én elhalasztottak, korábban azért rendelték el, mert a nő és egyik, a családot eltartó fia nem tudta törleszteni devizahitelét. A másik fia 100 százalékos rokkant.

Az idős asszony és egyik fia a bírósághoz benyújtott keresetben kérte a végrehajtás megszüntetését, mert álláspontjuk szerint a záradékolt kölcsönszerződés, a megkötésekor hatályos jogszabályok szerint érvénytelen, ezért a feleknek el kell számolniuk egymással. Mivel az elszámolás nem történt meg, a szerződés nem is lett volna felmondható.

A bírósági határozat szerint a per érdemi elbírálásához várhatóan hosszabb bizonyítási eljárásra lesz szükség, el kell végezni a záradékolt kölcsönszerződés, illetve az arra alapított kötelezettségvállaló nyilatkozat vizsgálatát.

A helyi önkormányzat korábban – bár nem érintett az ügyben és a család nem is fordult hozzá segítségért – egy 39 négyzetméteres átmeneti otthont ajánlott fel nekik.

A Magyar Szociális Fórum jelen levő képviselője elmondta: a hasonló helyzetbe kerülők a hitelkarosultak.hu weboldalon tájékozódhatnak azokról a jogi lehetőségekről, amelyekkel élhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik