Közélet

Autós ámokfutót fogtak Budapesten

Autósüldözés után fogtak el egy ámokfutót Budapesten szombat délután - közölte honlapján a rendőrség.

A zavartan viselkedő férfi egy XI. kerületi zöldségestől fizetés nélkül távozott, majd beült gépkocsijába és elhajtott. A tulajdonos azonnal értesítette a rendőrséget, majd fiával együtt az elkövető nyomába eredtek két autóval. Egyszer az üldözőknek sikerült is megállítaniuk a férfit, úgy, hogy járművükkel előtte és mögötte elállták az utat, ám erre a menekülő nekihajtott az előtte álló járműnek, majd teljes gázadással a mögötte lévőt is az árokba tolta és tovább hajtott – tudatta a BRFK.

Eközben a XI. kerületi kapitányság munkatársai is bekapcsolódtak az üldözésbe, próbálták megállítani az elkövetőt, aki menekülés közben az I. kerületi Dózsa György téren egy turistabusznak ütközött, de ismét csak elhajtott. A XI. kerületben, a Bartók Béla úton az autós az őt megállítani szándékozó rendőrök járműve felé húzta a kormányt, amit a rendőrök időben észleltek, és elkerülték az ütközést.

A 33 éves férfi több jelzőtáblát kidöntött, majd a Hegyalja úton a padkának ütközve elvesztette uralmát a jármű felett és egy fának csapódott. A rendőröknek ekkor sikerült elfogniuk az elkövetőt, akit a mentők kórházba szállítottak.

A történteket hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanújával vizsgálja az ügyészség. Az elkövetőn kívül más nem sérült meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik