Közélet

Nem bír magával Repülős Gizi

Most Kapuváron kapták el a jól ismert tolvajt, 700 ezer forintnyi ékszerrel.

A hírhedt besurranó tolvaj ezúttal Kapuváron hallatott magáról – írja a kisalfold.hu. A helyi rendőrkapitányságra hétfőn délelőtt érkezett a bejelentés, hogy egy 80 év körüli asszony a környék több házába is bement, s amikor kérdőre vonták, mit keres ott, akkor változatos magyarázatokat adott elő – például azt, hogy gázpalackot szeretne vásárolni.

Az egyik helyszínen azonban pechjére egy polgárőrbe futott bele, aki rögvest értesítette a rendőröket, s kiérkezésükig feltartóztatta az asszonyt. A rendőri igazoltatás során aztán kiderült, hogy az asszonyság nem más, mint a jól ismert Repülős Gizi.

Az idős nő igazoltatása közben előkerült egy ládika is, melyben 700 ezer forintnyi ékszer bújt meg. Gizi néni bevallotta, hogy azt is egy közeli házból csente el. A rendőrök a holmit visszajuttatták a tulajdonosnak, akinek addig még fel sem tűnt a lopás.

A Kapuvári Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást Repülős Gizi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik