Közélet

Több százezres kárt okoztak a Molnak a csőtolvajok

Lefektetésre váró csöveket loptak el az épülő zsanai gázvezeték nyomvonaláról. A kár meghaladja a 800 ezer forintot.

Több mint 800 ezer forint kárt okoztak a Molnak azok a tolvajok, akik lefektetésre váró acélcsöveket loptak el Zsana körzetében, a térségben épülő gázvezeték nyomvonaláról -– közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Az eset kapcsán a Mol Nyrt. illetékes munkatársa tett bejelentést a rendőrségen. Ez alapján a lopás 2011 májusa és júliusa között történhetett. Az eddig ismeretlen tettesek hat, egyenként kilenc méter hosszú, acélból készült gázcsövet tulajdonítottak el az épülő gázvezeték nyomvonaláról.

A főhadnagy közlése szerint a cselekmény során közveszélyokozás nem történt, ám az elkövetők által okozott kár meghaladja a 840 ezer forintot. Az ügyben a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik