Közélet

Vadkenderültetvény egy fővárosi családi házban

Az ültetvényre egy Zsolt fejedelem utcai ingatlanban találtak rá; a ház több helyisége termesztőhelynek volt kialakítva a megfelelő technikai felszereléssel.

Összesen 650 tő, marihuána előállítására alkalmas növényt találtak a rendőrök a főváros II. kerületében egy családi házban; az ügyben három román állampolgár ellen indítottak eljárást – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az ültetvényre egy Zsolt fejedelem utcai ingatlanban találtak rá; a ház több helyisége termesztőhelynek volt kialakítva a megfelelő technikai felszereléssel.

A házkutatás során a nyomozók kábítószergyanús anyagot és kábítószerrel összefüggésbe hozható tárgyakat foglaltak le, amelyek azonosítása az eljárás későbbi szakaszában, igazságügyi szakértő bevonásával történik meg.

Az ügyben három román állampolgár – egy 22 éves nő és két 28 éves férfi – ellen kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik