Közélet

Fegyverarzenál volt az XIII. kerületi gyilkosnál

Géppisztoly, maroklőfegyver és kézigránát is volt az albán származású szerb férfinél elfogásakor.

Több fegyver és egy kézigránát is volt annál a szerb állampolgárságú, albán származású férfinál, akit a rendőrök a vasárnapi újlipótvárosi gyilkossággal gyanúsítanak – mondta Polyák Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Az elfogás részleteiről tartott pénteki sajtótájékoztatón a vezető elmondta, a 39 éves szerb férfinál egy géppisztoly, egy maroklőfegyver, több mint 150 lőszer és egy kézigránát is volt. Elfogásakor nem tanúsított ellenállást, feltartott kézzel megadta magát.

A férfi autóját korábban Soltvadkert külterületén találták meg, ez után fokozott készenléti szolgálatot láttak el a rendőrök. Péntek hajnalban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy férfit látnak a nádasban sétálni, a nyomozók tíz perc múlva elfogták a férfit, előállították, jelenleg kihallgatják.

Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője azt mondta, a bűncselekmény elkövetését a férfi elismerte, de vallomást nem tett. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik fegyverrel ölte meg barátnőjét, ezt a nyomozás fogja kideríteni.

A feltételezett gyilkos vasárnap hat lövéssel végzett a 27 éves, orosz származású, de már magyar állampolgárságú nővel a Nyugati pályaudvarhoz közeli Kádár utca 9-11. szám alatti épületben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik